TÖBB DEVIZAHITELES IS PERT NYERT BANKJÁVAL SZEMBEN

Mégiscsak érdemes pert indítani a PSZÁF-vezér kijelentésével szemben?

Csak az elmúlt héten két házaspár is pert nyert a részükre devizahitelt nyújtó bankkal szemben. Dr. Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nemrég még arról beszélt, hogy a devizahitel-szerződések bírósági úton történő megtámadása leginkább csak az ügyvédi irodák számára hajt hasznot, győztesen azonban nehéz kikerülni az eljárásból. Az elmúlt időszakban azonban több olyan határozat is született első fokon, amely alapján ténylegesen érdemes lehet a devizaszerződés egyes pontjainak szakember útján történő felülvizsgálata.

Ahogyan arról több sajtóorgánum is beszámolt, két családnak is sikerült az első fokon zajló bírósági procedúrából győztesen kijönnie bankjával szemben.
Az egyik család esetében egy tűzvész okozta szerencsétlenségből fakadóan kellett hitelt felvennie a kétezres évek közepén, éppen a devizahitelek kipasszolásának csúcsidőszakában. A házaspár eredetileg 25 millió forintot vett fel, a tartozásuk ma már azonban majd’ 50 millió forintra (!) növekedett!
Az első időszakban 185 ezer forintot törlesztettek, ám az összeget félévenként megemelték, így az később 330 ezer forintra duzzadt. Hiába próbáltak egyezségre jutni a hitelintézettel azonban, a bank nem habozott felmondani a szerződést. A 330 ezer forint már ugyanis túl sok volt, érthető okokból ennyit már nem bírt el a családi kassza. Négy év alatt összesen 12 millió forintot fizettek be, tartozásuk tőkeösszege ennek ellenére így is emelkedett, 28 millió forintra rúgott! „Ez már uzsorakamat volt, amit nem tudtunk fizetni! Az eredeti törlesztőrészletet igen, de ezt már nem.” – mesélték a család tagjai. A házaspár lakóingatlanát az év elején már árvereztette volna a végrehajtó, azonban ekkor pert indítottak a végrehajtás megszüntetéséért.
A hivatkozási alapjuk az volt, hogy a devizaalapúnak nevezett, ám valójában forinthitel szerződésben nem volt pontosan meghatározva a forintban folyósított és törlesztett tartozás. A budapesti illetőségű bíróság erre tekintettel első fokon kimondta: a végrehajtást meg kell szüntetni! Az ítélet értelmében a teljes devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelen, ezért a bíróság a több millió forintos perköltség megtérítésére kötelezte az alperest. Amennyiben ez a határozat jogerőre emelkedik, a két fél közötti elszámolás az eredeti hitelösszeg alapulvételével történhet.
Hasonlóan zajlott egy peres eljárás Szegeden is. Nem jogerős közbenső ítéletében a Szegedi Törvényszék érvénytelenítette pénteken a svájcifrank-alapú jelzáloghitelek kamatának egyoldalú módosítására lehetőséget adó pontot abban a szerződésben, amelyet a legnagyobb hazai bank és egy vidéki házaspár kötött.

Az ítélet indoklása szerint a 2005 nyarán létrejött fogyasztási hitelszerződésnek az ügyleti kamat és a kezelési költség egyoldalú módosítására lehetőséget adó pontja nem felelt meg a jogszabályokban rögzített tartalmi követelményeknek. A szerződés – a bíró megfogalmazása szerint – példálózó felsorolása nem tartalmazta részletesen, mely esetekben és milyen mértékben változtathatja meg a pénzintézet a kölcsön ügyleti kamatát és kezelési költségét.
A felperes itt is egy házaspár volt, akik még 2005 májusában 11,45 millió forint svájcifrank-alapú, 240 hónapos futamidejű jelzáloghitelt vett fel a banktól egy építkezéshez. A változó kamatozású hitel kezdeti ügyleti kamata 2,49 százalék volt, ennek mértékét a bank azonban egyoldalúan csaknem 6 százalékig emelte. A bank 2006 januárja és 2011 januárja között összesen tizenkétszer módosított a hitel kamatán, tizenegy esetben felfelé.
Abban az esetben, ha az ítélet jogerőre emelkedik, a felpereseknek és a banknak úgy kell elszámolniuk egymással, hogy nem vehetik figyelembe az egyoldalú kamatmódosításokat. A peres felek követeléseinek elszámolása azonban hosszabb bizonyítást, feltehetően szakértő bevonását igényli, ezért volt szükség a részítélet meghozatalára – tette hozzá.
A házaspár elmondása szerint a kezdetben 80-90 ezer forintos, majd időközben duplájára emelkedő havi törlesztőrészletük az ítélet jogerőre emelkedése esetén 40 százalékkal (!) csökkenhet.
Címkék: eladósodás devizahitel végrehajtás egyoldalú szerződésmódosítás banki költségek portfolioblogger devizahitel per