BOTRÁNYOS A KÚRIA VÉLEMÉNYE (2017. május 08.)

Nem sérült a pártatlanság látszata a Pécsi Ítélőtáblán annak ellenére, hogy egy tavalyi konferencián a devizahiteles adósok szempontjából rendkívül aggasztó zárt tanácskozást folytatott a Pécsi Törvényszék és a Pécsi Ítélőtábla bírói kara a devizahiteles-perek kimeneteléről. Ez derült ki a Kúria friss végzéséből, amelyet egy olyan adós kezdeményezett, aki a Pécsi Ítélőtáblán pereskedik a hitelezőjével. Az adós ügyvédje azután nyújtott be elfogultsági indítványt a Pécsi Ítélőtábla elnöke ellen, s kérte a bíróság kizárását, hogy a Magyar Nemzet ismertette a devizakonferencián készült jegyzőkönyvet, amely óriási felháborodást keltett a pereskedők körében. A dokumentum alapján az adósok indulata egyáltalán nem volt alaptalan, egyes bírák kijelentései ugyanis – a Kúria friss állásfoglalása ellenére – alkalmasak lehetnek arra, hogy megrendítsék a pártatlan és részrehajlás nélküli bíráskodásba vetett bizalmat.

– Ami a devizaalapú kölcsönszerződések érvénytelenségét illeti, sok érvénytelenségi jogcímet, amivel a nehéz helyzetbe került adósok próbálkoztak, a jelenlegi tudásunk alapján már ki tudunk lőni – többek közt ilyen megállapításokat tett a Pécsi Ítélőtábla egyik bírája, aki a perek következményeiről beszélt.

Baranyabán Judit amellett, hogy a jogvédelmet kereső adósok érveiről olyan „próbálkozásként” szólt, amelyet „ki kell lőni”, nyíltan beszélt arról is, hogy a hitelszerződéseket érvényessé kell nyilvánítani, annak ellenére, hogy mindez „nem találkozik az adósok érdekeivel”.

– Meggyógyítjuk ezeket a szerződéseket, és ez esetben úgy kell tekinteni ezekre, mintha már a kezdetektől a bíróság által orvosolt tartalommal jöttek volna létre – mondta a bíró. Majd hozzátette azt is, hogy ha mégsem sikerülne érvényessé nyilvánítani a hitelszerződést, akkor hatályossá kell nyilvánítani, ami viszont nem orvosol semmit. Mint mondta, „itt már csak a kegyelemdöfést adjuk meg, vége a történetnek, csak az elszámolást kell elvégezni”. Az viszont nem derült ki, hogy a szóban forgó kegyelemdöfést miként kell megadni a devizahiteles-szerződések esetében.

Az elhangzott kijelentésekről korábban nyilatkozott a Pécsi Ítélőtábla, egyben a Magyar Bírói Egyesület elnöke, aki néhány szerencsétlen megfogalmazást leszámítva nem látott kivetnivalót az elhangzottakban. Makai Lajos azt mondta, hogy azok a devizahiteles-törvények, amelyek alapján el kell bírálni a szóban forgó hitelszerződéseket, nem „adóspártiak” feltétlenül, így jogértelmezésük sem lehet az.

Ezt a mondatot egyébként Makai Lajos később töröltetni akarta nyilatkozatából, ám ez a kijelentés a devizahitelesek szempontjából kulcsfontossággal bír. A bíróság elnökének szavaiból ugyanis úgy tűnik, hogy az Országgyűlés által alkotott devizahiteles-törvények az adósok számára előnytelenek, noha a Fidesz–KDNP-kormányzat nem győzte hangsúlyozni, hogy megmentették az adósokat. Makai Lajos beszélt arról is, hogy az elhangzottaktól függetlenül tudnak pártatlanul dönteni a bírók, egyébként szerinte sem az adósok, sem pedig a pénzintézetek javára nem könnyebb ítéletet hozni.

Az árulkodó kijelentések ellenére a Kúria megtagadta a Pécsi Ítélőtábla kizárását. A bíróság az indoklásában azt írta: míg a kizárás iránti kérelem szubjektív értékeléseket fogalmazott meg, addig a kizárást csak objektív tények alapozzák meg. Hozzátették, hogy a lehetséges megoldások szakmai alapon történő megvitatása a színvonalas bírói munka részét alkotja, aminek megszervezése és anyagának nyilvánosságra hozatala az ítélőtábla elnöke részéről egyebek között az érintett devizaadósok tájékoztatását is szolgálta.

Utóbbi mondat egyébként azért érdekes, mert ellentmond neki az a körülmény, hogy a devizakonferencián készült jegyzőkönyvet hamar eltávolították a bíróság honlapjáról. Nagy valószínűség szerint erre azért került sor, mert a dokumentum nagy felháborodást váltott ki a devizahitelesek körében, akik kézről kézre adták egymás között a konzultáció leiratát.

Nem mellékes, hogy egyes bírók a jegyzőkönyv nyilvánosságra kerülése után rögtön elítélték az elhangzottakat. Az Egyéni Bírói Függetlenség és Felelősség Fórum azt közölte: „megdöbbenéssel fogadtuk a pécsi konferenciának a pénzügyi fogyasztóvédelmi jog ismeretének teljes hiányát” tükröző megállapításait. A bírókat tömörítő szervezet szerint az elhangzottak egy része vállalhatatlan, és a konferencia jegyzőkönyve az úgynevezett bírósági igazgatás és belső tájékoztatás hosszú ideje megfigyelhető fogyatékosságainak állatorvosi lova egyben.

Forrás: https://mno.hu/belfold/birok-egymas-kozt-ki-kell-loni-az-adosok-probalkozasat-2397650